Szicília I.

Szicíliáról nekem mindig a forróság jut eszembe, a kabócák, ahogy ciripelnek, az elfűrészelt csövű vadászpuskák és Michael Corleone, ahogy megkéri Apollonia kezét. Anno nekem is volt egy kemény menetem, most már másképp csinálnám, de ahogy Michael tette, szerintem a filmtörténelem legemblematikusabb lánykérése.

Repülőn az utat csak addig érzékelem, amíg megtudom, hogy lánybúcsús csajokkal vagyok körbevéve. Kísért a jövő, és fel is teszem a spéci fülhallgatómat, ami kiszűri a zajt, és csak azt engedi hallatni, amit én engedek. Most egy ócska romantikus filmet nézek, ami fergeteges vígjátéknak volt hirdetve. Lónyál az egész. Ezért is ér meglepetésként, igaz, eléggé szeles, sőt viharos szél fújt, hogy a landoláskor kicsúszik a számon: "Na, a pilóta jól odab@szta a betonhoz." Mellettem a lánybúcsús csajokra nézve lehet, nagyobb is volt a kilengés, mert sápadtak voltak és eléggé görcsösen markolták a biztonsági öveket.

Az autókölcsönzés gyorsan megy, 240 euró lett volna négy napra, ha nem kezdek el gondolkodni, sokat gondolkodni, hosszasan gondolkodni, és lett mindjárt 200 euró. Közlekedés. Mivel nemzetközileg elismert gyorshajtó vagyok, és még csak a szezon elején tartok, úgy gondoltam, hogy be fogom tartani, ami elő vagyon írva. Képzeld el azt a szitut, mikor az asztal széléről lelóg a nutellás palacsinta, és a langyos, krémes csokimassza csöpög le a földre, csöpp, csöpp. És te nem nyúlhatsz oda az ujjaddal, nem guggolhatsz alá, hogy a nyelved hegyével felfogd az édes nyalánkságot. Mint örök hűséget fogadott férj este bebújsz a feleséged mellé, és hagyod elmenni a szemtelenül fiatal pom-pom lányt, aki felkínálta a gyorshajtás lehetőségét. Szicílián a közlekedés nyugodt. Nagyon nyugodt. Ezt táblákkal is jelzik. Az autópályán a tempó 80 km/h. Városon kívül jobb esetben 70, rosszabb esetben 50. Gyöngyöket izzadt a homlokom, hogy megálljam a sebességtúllépést. Viharos szél és napsütés. Az első állomás Trapani. Nagyjából azt kapom, amire számítok: hangulat, zsalugáterek, nyugodtság, erkélyek, tengerpart és szél. Kevés ember. Készül mindenki a szezonra. Innen út felfelé a szellemvárosba. Erice, ami egy sziklamagaslatra épült. Holt lelkekkel találkozhatsz, miközben bolyongasz a kietlen sikátorokban. Az egyik templomban felfedezem Szent Grincs kőbe vésett arcát. Ideje kávézni. Kicsi, finom, krémes, erős. Már majdnem annyira megdobogtatja a szívem, mintha egy ropogós popsiba markolnék. A városka teraszáról a látvány felemelő. A felhők eggyé válnak a tengerrel, és alkotják együtt a végtelent.

A felhőkből pedig szálljunk alá a poklokra, azaz ahol egyszer a pokol volt: a szicíliai partraszállás. Érdekes módon a Cosa Nostra, a szicíliai maffia segítette a szövetséges erőket a német és az olasz fasiszta csapatok ellen. A Cosa Nostra, magyarul "mi ügyünk," még a középkorban alakult. Eléggé korrupt volt a királyság, és gyenge a katonaság. Pár gerinces alak felállított egy polgárőrséget, mert nem tetszett nekik, hogy lopják a termést. Védték a szegényeket és a rászorulókat. Aztán már védték a gazdagokat is, és biztosítást köttettek velük biztos "irtás" ellen. Ugye a fegyvercsempészetben, meg úgy általában minden csempészetben kiemelkedőek voltak. Sok kémet kiiktattak, ezért cserébe engedményeket kaptak, amiket a szavatosság lejártával nem állt szándékuk abbahagyni, és folytatták napjainkig. Talán. A tengerparton a látványba belegázol egy második világháborús bunker. Na kérem, ha másért nem is, legalább a természet szépségének megóvásáért hagyjuk már abba ezeket a gyerekes háborúskodásokat. Most őszintén, fekszel a lövészárokban és eszed a hadseregtápot, vagy inkább kifekszel a tengerpartra, könnyű bort töltesz magadnak, és a pármai sonkát olívával, cheddar sajttal és mosolygós napon érlelt paradicsommal kóstolgatva, nyugodt, ráérős tempóban elfogyasztod, miközben lassan vége a sziesztának, és Giuseppe, a harmonikás a téren arra vár, hogy felcsendüljön az Amore Mio.