Isztambul az indulás

Van valami erotikus felhangja annak, amikor a reptéren a szőke csaj lassan kicsúsztatja az övét a műbőr sztreccsnadrágból, lehajol előtted, kioldja cipőfűzőjét és kilép cipőjéből. Ez az a pillanat, amikor külön kell tudni választani a fantáziavilágot a valótól. Mert ha a valót követném, akkor egyetlen mozdulattal beleordítom a csaj arcába: "Bébi, most tényleg, tényleg egy műbőr naci?" A fantáziavilágban meg egyetlen rántással kicsúsztatom a hasított bőr övemet, és csattan akkorát a fitness kezelt seggén, mint nagyanyám tenyere az arcomon, miután beleléptem a csempére hűlni kitett szilváslepénybe.

Az ellenőrzésen simán átengednek, elvégre fegyencjárat. A váróteremben zömök, szakállas, fekete bőrkabátos férfiak, akik a zugmulatók, és csípős, torokkaparó, dohányfüsttel átitatott kikötői kocsmákban nevelkedtek, ahol a hentesbárd és jégcsákány viselete nemhogy ajánlott, hanem kötelező. Valószínű, hogy az útlevélfotóm alapján kaptam meg az engedélyt a beutazásra, hiszen a kinézetem alapján minimum nyolcezer év letöltendő az Alcatrazban. A fotóm tündöklése és bukása ama szakalkalmazott hozadéka, aki a rendőrségen lefotózott. Néha nem volna baj, ha különbséget tudna tenni a gyanúsított besorolású portré és az üde megjelenítés közt. "Ne vigyorogjon, ne mosolyogjon és egyáltalán semmilyen érzelmet ne tükrözzön az arca," közölte velem porlepte hangján. Szívesen bekérdeztem volna: "Pasizol te eleget?!" De a jégkirálynő hozzá képest egy lávamező!

Szóval repülés van Isztambulba, történelmi nevén Konstantinápolyba. Megyek és kérdőre vonom őket a százötven éves elnyomásért, meg hát a háremben való tartózkodást hogyan lehet megúszni kamillás ülőfürdő nélkül?!