Dél-Olaszország és a három évszak

Az ősz!

A fapadosságnak két hátránya szokott megmutatkozni: a korán kelés és maga a repülés. Hajnali három órai ébresztőt jelent, ha hat órakor száll fel a gép Bécsből. Éjfélnél előbb ritkán szoktam elaludni. Ezt ma már egy nagyon egyszerű módszerrel le tudom küzdeni. Megfogom a vaslapátot, és egész nap mozgásban tartom magam, ami annyit jelent, hogy este 8-ra bezuhanok az ágyba, és tente baba tente van.

Maga a repülés a húzósabb, mert lefosom a bokám, mikor felszáll a gép, de sokkal inkább zavar, ha az időmet feleslegesen autópályán tölteném vezetéssel. Idegen kultúrákat, embereket, szokásokat pedig csodálatos dolog megismerni, hiszen tágítja a tudatot és a gondolkodást. Tapasztalatot lehet szerezni minden téren. Számomra Olaszország egy feltöltődés. Szerelemnek nem mondanám, mert a gyökereim nagyon erősen kötnek a felvidéki rántott csirke, mákos tészta, kolbászos szalonna hagyományhoz. Nem utolsósorban pedig tudjuk jól, hogy nálunk élnek a leggyönyörűbb nők. Valószínű most hárommilliárd nő kezdte el élesíteni a kedvenc konyhakését, hogy bemetszést ejtsen a nyakamon nagyjából fültől fülig, ellentétben azokkal, akiket megillet bálványozásom és értik csodálatom lényegét.

Súlyos esőfelhőkkel borított őszbe érkezem. Autóbérlés, és egy piros Pandatigrissel távozom. Ismételten jó döntés volt, mert van az általános felvetés az uraktól, mikor deréktájt nézegetik magukat a tükörben és közlik párjukkal: "Ha tíz centivel hosszabb volna, akkor én lennék a király." Mire a nej szarkazmusa lecsap a szóra, mint egy prédára: "Ha meg tíz centivel rövidebb volna, akkor te lennél a királynő." Ezen a vidéken igenis számít a méret, mármint az autóé, mert ha egyszer benn vagy a faluban, a szűk utcákon nem lehet csak úgy végigrohanni, mert oldalt beköszön a muskátli az anyósülésre. A körforgalom az más, ott szabad a tánc. Komoly, megfontolt, szabálykövető sofőröknek nem ajánlanám az olasz autóvezetési stílust, mert leszarják, hogy előnyöd van-e. Én a 63-on nevelkedtem, és a visszapillantóban láttam, egy-egy útkereszteződés magáévá tétele után, hogy most újat mutattam. Ezt a kidülledt szemekből és a mutogatással kísért szókincsáradatból simán leszűrtem. Talán minden száz autóra jut egy komolyabb autó: Merci vagy bömbi. Audival nem is találkoztam. Nem úgy, mint nálunk, ahol az egy főre eső luxusautók száma kettő. Nem fogom a városokat, falvakat megnevezni, hol mindenhol jártam, mert a hangulat, az életérzés ugyanaz. Lazaság, kávé és spagetti. Volt étterem, ami a Tisztítótűz nevű utca végén volt található. Erősen gondolkodtam, hogy vajon tisztára mossam-e bűneimet, amiket oly gondosan és szorgalmasan összegyűjtöttem. Viszont egy spagetti, amit mamma Marietta készít, elég ok a bűnbocsánatra.

Remélem, sokaknak nem okozok csalódást, de a Mikulás létezik, azaz létezett, mert itt Bariban van eltemetve. Ráadásul 1350-ben Nagy Lajos, Magyarország királya adományozott egy ereklyetartót – az olyan fazékszerűség – a templomnak, amiben a csontok vannak. Ez fontos sztori, mert amikor az itteni olaszok megtudták, hogy az ottani olaszok, mármint a velenceiek, el akarják lopni Törökországból a Mikulás csontjait, beszóltak, hogy nehogymá a befőtt tegye el a nagymamát, aztán elindultak sírt rabolni. A szent csont nagy üzlet. Búcsújárás, adományok, turisták. Mikibá meg nagy tiszteletnek örvendett. Egyszer megtudta, hogy egy szegény kereskedő nem tudja férjhez adni három lányát, mert ha nincs hozomány, nincs, ki elvegye őket, aztán irány az utca. Miklós, akkor már püspök volt, szerénysége viszont tiltotta, hogy nyíltan segítsen. Ezért az éjszaka folyamán bedobott három arannyal teli erszényt, és a csajok már mehettek is pasizni. Innen az ajándékozás hagyománya.

Sok köszönőlevél és valószínű kérvény van bedobva a sírjához, sőt még egy bugyi is befigyel. Feltételezem, mi célból, de a problémával mélyebben inkább nem foglalkoztam. Majd leszakadt az ég. Eső, hideg, szél.

A tavasz!

Láttam még erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat, sírok közt anyókát, ki csendben sírogat...

Mennyire ugyanaz az élet, a szerelem és a gyász pár ezer kilométerre egymástól, mégis teljesen eltérő, ahogy megélik az emberek mindennapjaikat. Dél-Olaszország nem egy gazdag vidék, mégis csodálattal tölt el az állandó mosoly az arcokon. Talán a sok évszázados kulturális örökségük tartást adott nekik. Az egyik kisebb városban felfedeztem a főtéren egy amfiteátrumot. Kb. ezer ember befogadására alkalmas most, és csak azért, mert a többi részére már felhúzták a kégliket. Ha leásnának a pincékbe, további 30 000 ülőhely szabadulna fel. Gondolj bele, kutat akarsz ásni, aztán előkerül egy még mindig működő gladiátor.

A szegénység és a nélkülözés találékonnyá teszi az embert. Lecce városának, legfőképp pedig a vallási közösségének nem sűrűn volt annyi pénze, hogy olyan rocksztárokat, mint Michelangelo vagy Bernini, aki a vatikáni szobrok nagy részét alkotta, megengedjenek maguknak. Ezért kitalálták, hogy papírból, azaz papírmaséból műremekeket készítenek... és tényleg. Volt templom, ahol még a mennyezet is bepapirosodott. Nem kell hozzá más, mint liszt, ragasztó, pár mázsa Billás reklámújság meg az istenadta kézügyesség.

Alberobellóban másképp spórolt az akkori influenszer, nevezzük Giangirolamo grófnak.

A parasztok kezdtek betelepülni, pont úgy, mint pár évszázaddal később Somorja és környékére. A munkaerő jól jött a gróf úrnak, de az adóhivatalba nem akarta bejelenteni a nagyérdeműt, amit a megépült házak után kellett volna, mert a pénzét máshol szívesebben költötte. Ismerős a történet? Éppen ezért parancsba adta, hogy csakis olyan házakat építhetnek, amelyek nem tartalmaznak habarcsot, vagyis ha jön „kontrola”, akkor könnyen szét lehet szedni. Milyen csodálatos is az út az adócsalás és a LEGO kialakulása felé. Így alakultak ki a trullók, amelyeket kötőanyag és faszerkezet nélkül építettek. Holnap még megnézem, hol dühöngött James Bond, hol borozott Ben Hur, és miért nem ettem Pasqualino szendvicset ezen a gyönyörű tavaszias napon!

Télből a nyárba.

Könnyű, tavaszias délután volt. Ott figyeltem fel a tél lassú, alattomos sompolygására, amikor az oly áhított Pasqualino-szendvics, ami tonhallal, kapribogyóval, szalámival és sajttal van rétegezve, gondolataim mellőzték. A testem kezdte kizárni magából az étel gondolatát. Gyomromba egy mosógépimitáció telepedett meg, és mint valami idegen lény, önálló életre kelt. Bekapcsolta az összes létező programot, ami csak egy mosógép fedélzeti kijelzőjén megtalálható, beleértve a csapóajtók ki-be csukását. Hát elkezdődött!

A mediterrán szállásokra jellemző, hogy az ágy két lepedő vékonyságú takaróval van ellátva. Fűtés semmi. Na, ebben a miliőben tettem meg az utat az ágytól a mosdóig az éjszaka folyamán többször. Volt, hogy telefonáltam a kagylóval, volt, hogy Brad Pitt által is oly irigyelt seggemet tettem rá és értetlenül szemléltem a környezetet, mert az egyház váltig hangoztatta, hogy a pokolban túlzott hőséggel szolgálnak. Körülöttem pedig egy csapat fóka és két jegesmedve lebzselt, miközben azt figyelte, hogy a hegesztőpisztollyal milyen megszállottan próbálom a csempéhez fagyott talpamat leválasztani. Azon sem csodálkoztam volna, ha a hálószobában tanyázó pingvinek megkezdik költési idejüket a megfelelő klíma okán.

Leegyszerűsítve: rohadt hideg volt a szobában, hányás, fosás, miközben remegtem, mint egy aprószőrű kutya. Ez úgy eltartott reggelig, majd kisütött a nap, és az első kávézóban Giuseppe-től, a helyi pincérlegendától kértem egy Coca-Colát, ami, mint tudjuk, szomjoltáson kívül mindenre jó. Így érkeztem meg a nyárba és Materába. Barlanglakások, egymásra épített házak, filmforgatások, világörökség. Számos filmnek szolgált díszletéül a város, többek közt a Ben-Húr, a Passió és a James Bond egyes jeleneteinek is. Nem fontos megkeresni a forgatás helyszíneit, hiszen az utazásnak az a lényege, hogy a saját filmed forogjon: te legyél a főszereplő, a rendező, a sminkes és az egész stáblista.

Ez a város már annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek, mert ugye nem is szabad. Ki tudja, lesz-e még egy alkalom, és berepültem drónnal a város fölé. Kevés helyen érintett meg engem a történelem úgy, mint itt. Több száz éves épületek összevisszasága alkot rendet a káoszban, és hirdeti az ember nagyságát, hogy amit felépített, azt nem csak önmagának építette, hanem a következő nemzedékeknek is. Izgalmas látni százéves graffitiket a templom kriptájában és pár naposakat az oldalhajón. Itt is megfigyelhető a kulturális örökség, hogy "nem szeretlek Erzsi" van felspriccelve, hanem egy másik, jóval mélyebb jelentőséggel bíró csaj, csónakkal a kezében.

A mindennapi életről még csak annyit: a szieszta mindenre vonatkozik. Még a parkolásra is. Tehát te délután, egy és négy közt ingyen parkolsz, de minek, mert amúgy meg semmi nincs nyitva. Igaz, ma már nyár volt 17-19 fok, de az igazi embert próbáló, amikor úgy lépsz ki az ajtón, hogy először kinyújtod a tenyered, hogy mennyire perzselő a napsütés, még odébb van. Ennyi. Ma egész nap az éjszakai kalandok után szigorú diéta, de holnap otthon laposhús ubisalival és a térkép, hova megyek legközelebb.