Riga

Ha csak lehet, ne áldozz kecskét Valhalla valamelyik istene számára a szállodai szobádban – óvtak barátaim, és féltették a népet, ahová érkezem, tudván, hogy ha nincs kecske, füstölt heringgel is lehet ámokfutást rendezni.

- Nem lesz semmi gond, hiszen csak két napra megyek – nyugtattam őket. Nem felejtettem el az utolsó művészi alkotást, ami egy legelésző birkacsordát ábrázolt a lemenő nap fényében. Bolognai spagettiből csináltuk az ágy végében elhelyezett tükrön. Reszelt sajt volt a barikák bundája, olívabogyó a szemük, a megfáradt nap vérvörösben csordogáló sugarai pedig a ketchup, ahogy lassan lucskossá áztatja a legelőt. Ez volt a terv. Az már csak fűszer a fűszeren, hogy a lepedő is legelővé vált. Kicsit morbid volt, bármelyik absztrakt művész megirigyelhette volna, de a mustárt, amivel eredetileg a napfényt akartuk ábrázolni, elhasználtuk egy fürdőszobából induló és ágyon átívelő akadálypálya kijelölésére – de erről inkább nem írnék. Mindenesetre egy perc néma csend a szállodákban dolgozó szobalányok tiszteletére, akik tudják, mi a rock 'n' roll, de egy Valentin-napi mészárlás után is lepedőt cserélnek.

- Miért pont Riga?

Teljesen mindegy, hogy milyen város, az utazás a lényeg. Na meg az, hogy a repjegy 12 euró, szállást pedig találsz 20 eurótól. Ott még nem voltam, nem lélegeztem együtt a helyiekkel, nem sóhajtottam, nevettem, ettem, kávéztam, és nem fotóztam. Igaz, rettegek a repüléstől, de még jobban rettegek attól, ha az életem taposómalommá válik, és csak ülök a lekvárban, amit nem lehet kenyérre kenni. Bécs – Riga laza két óra repülőút. Másoknak. Én újraírom a Bibliát, annyira rettegem a repülést. Hiába a gyönyörű stewardessek, nem lehet rájuk mozdulni, mert simán kiraknak a gépből ernyő nélkül.

Rigában éppen vasárnap van. Meg úgy nagyjából mindenhol. A tengerparton is. A késő téli napsütés ellenére, mert azért a nulla fokot alulról fejelte a hőmérő, végig a homokos parton emberek százai andalogtak, beszélgettek, és élvezték a vasárnap délután könnyed súlytalanságát. Nagyon fontos: ha a tengerben nem látsz embert fürdeni, akkor azért van, mert senkinél nincs törölköző. Vagy olyan hideg a víz, hogy ha belemártóznál, jégkását csinálnának belőled a fókák. A lényeg, hogy szagolj bele a levegőbe, hallgass bele a sirályok zsémbelésébe, szedjél kagylót, majd szórd bele a tengerbe. Ha csak egy darab pástétomos kenyeret is tartasz a hátizsákodban, amit otthonról hoztál, halott ember vagy. Kóstolj, kóstolj, és kóstolj. Mindenből. A lapos hús, amit a nagyi ránt ki szíve melegével, az ételek királya, de egy halászfaluban nem belekóstolni a fogalmad sincs mibe, vétek, s nem étek. Mert ugye nem beszélek lettül, s úgy általában a Baltikum egyetlen nyelvén sem.

Ebéd után térj be egy templomba. Nem a vallás a lényeg, hanem a hit és a csend. Ha magyarul a vizet víznek nevezed, angolul water, németül Wasser, és szlovákul voda, attól még víz marad. Te hívhatod az Istent Istennek, Allahnak, vagy akár Buddhának, attól még Isten marad. Ezen elméletem alapján több egyház papja és szentje szívesen felírna nekem receptre eretnekséget gyógyító máglyahalált.

A csend után vesd bele magad az utca forgatagába. Nézd meg azokat a helyi nevezetességeket, amikre a helyiek büszkék. Legyen az kastély, piac, kocsma, esetleg egy Margit néni. Fontos! Ne siess! Ne akarj pipálni. Arra használj barátnőt. Ne akarj megnézni minden nevezetességet, mert nem a művészettörténeti vizsgádra készülsz. Legfőképp pedig, ha a szállodában a szomszéd szobában ritmikus sikolyokra leszel figyelmes, akkor halkítsd le a tévét, esetleg jegyzetelj. Tapsolni csak az előadás végén illik. Az egészben az az izgalmas, hogy nem tudod, hány felvonásból áll, fekszik, vagy éppen a földön hempereg a performansz.

Két napban ennyi.