Szicília II | Katakombák Palermoban

A koporsók és múmiák napja.

Palermóban a leghangulatosabb szállást sikerült kifogni. Az ötvenes évek Szicíliájában érzem magam. Az ablaka kertre néz, ahol mandarin és citrom nő a fákon. Az ágy kissé ingatag, és ha ritmikus mozgást végzel rajta, akkor bizony ritmikusan kopog a falon. Ebből az idillből kilépve szembesülök azzal, hogy egy olyan utcában lakom, ahol megfér az étterem és a koporsókészítés is egymás mellett. Csendben, békességben, fokhagymaillatban. Ha pedig halál, akkor menjünk és nézzünk a szemébe. A palermói katakombákban több ezernyi halott látogatható.

Van egy szerzetesrend, amelyik némaságot fogadott, és a kolostorban a "Memento Mori", azaz "Gondolj a halálra" szavakkal köszöntik egymást. Ahogy pörgünk, ahogy két merőkanállal próbáljuk habzsolni az életet, elfeledkezünk arról, hogy a pillanat, a szépség, a boldogság, de ugyanúgy a harag is múlandó. Természetesnek vesszük a barátainkat, a családunkat, hogy vannak, és talán néha felhívjuk őket, ha szükségünk van valamire.

Sokan álmok, tervek nélkül élik az életüket, mert az idő, na abból van bőven. De ha elkezdesz gondolkodni az időről, az idő múlásáról, akkor észreveszed, hogy mennyire fontos az, hogy értékesen töltsd el. Barátoddal, barátnőddel mosolyogva, napfénnyel takarózva. A halál nem mindig volt olyan távol tőlünk, mint napjainkban. Régen a sok járvány, háború, fejletlen orvostudomány meghozta a kaszásnak a bő termést. A római hadvezérek diadalmenetének egyik legérdekesebb pillanata, mikor a szolgájának el kellett mondania a kötelező sorokat: "Uram, tekints magad mögé! Ne feledd, hogy ember vagy!"

Alámerülök Palermo egyik leghíresebb katakombájába, ahol több ezer múmia látható. Sok kíváncsiskodó, nagy csend. A halál, az elmúlás itt jár közöttünk. A felakasztott csontvázak, koponyák figyelik a lépteidet, és némán suttogják: majd egyszer te is közénk tartozol. A koporsókra különböző szimbólumok vannak festve, mint a pillangó, ami az újjászületést, a saját farkába harapó kígyó meg az élet örök körforgását jelképezi. A kapucinus kolostor múmiáit felakasztották a falakra, hogy a családtagok visszatérhessenek, és egy röpke imát elmondjanak értük. Persze mindezt jó alaposan előkészítették.

Volt egy szoba, ami márványból és terrakottából készült, huzatos volt, és nagyjából egy éven keresztül itt hagyták. A sós levegő és gondolom, a meghitt környezet megfelelően kiszárította a testet. Egy év lejárta után kitették a kertbe, lemosták, felöltöztették, aztán feltették a falra, mint valami szentképet. Enyhén morbid, de pár száz éve az emberek életének elfogadott része volt a halál. A legismertebb és egyben utolsó múmia, akit 1920-ban helyeztek ide, egy kislány volt, Rosalia Lombardo. Két évesen elvitte a tüdőgyulladás, most pedig alussza üvegkoporsójában csipkerózsika álmát.

Holnap vidámabb témával jövök.